Tanári kar 2023:

  • Márkus Tibor a tábor művészeti vezetője, zongora, hallásfejlesztés, jazztörténet
  • Spányi Emil zongora, jazzelmélet
  • Friedrich Károly harsona, trombita, zenekari gyakorlat, Big Band
  • Elek István szaxofon, zenekari gyakorlat
  • Tóth Viktor szaxofon, klarinét, fuvola, Ami a skálák, ritmusok, harmódiák mögött van
  • Lakatos Ágnes ének, vokál
  • Hajdu Klára ének , zenekari gyakorlat
  • Gyárfás István gitár, zenekari gyakorlat
  • Juhász Gábor gitár, zenekari gyakorlat
  • Csuhaj-Barna Tibor nagybőgő, basszusgitár, zenekari gyakorlat
  • Nesztor Iván dob, zenekari gyakorlat
  • Jeszenszky György dob, ütőhangszerek, zenekari gyakorlat

Tanársegédek: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének hallgatói

MESTERKURZUSOK:

László Attila – gitár

László Attila, Liszt-díjas jazzgitáros, zeneszerző, Érdemes Művész, a BME építészmérnöki karának, majd a Bartók Béla Konzervatórium Jazztanszakának elvégzése után élvonalbeli hazai jazz együttesekben játszott, saját zenei formációit 1975 óta vezeti. A ’80-as években a Tony Lakatossal megalapította a Things együttest, amely jelentős szerepet vállalt a fúziós zene magyarországi meghonosításában. 1992-ben alakította meg a László Attila Band-et, mely 15 éven keresztül működött és stílusa a contemporary jazzhez állt közel. A László Attila Band 2004 januárjában amerikai turnén vett részt, New York-ban egy olyan különleges hangversenyt is adtak, amelyen több, mint negyven ország ENSZ képviselői hallhatták zenéjüket. 2009 és 2019 között öt alkalommal járt Indiában IlaiyaRaaja nemves indiai zeneszerző meghívására. László Attila alapító tagként vett részt a Gitár Trio nevű zenei formációban, melyben Babos Gyulával és Tátrai Tiborral közösen saját szerzeményeket és a rock vagy fusion stílusokból ismertté vált számokat játszottak. Zeneszerzőként, hangszerelőként és gitárosként több mint 28 éve folyamatosan együtt dolgozik Charlie-val lemezfelvételeken és koncerteken. Közös munkájukat sok nagy példányszámban eladott album, sikeres koncertek, TV felvételek fémjelzik. Jazz lemezei szerte a világban keresettek. Saját zenéit bemutató lemezei között nem csak combo felvételeket találunk, hanem big bandre és kamarazenekarra írt műveket is. 1987 óta tanít a Jazztanszéken, jelenleg is a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, az Zeneakadémia big bandjének vezetője.

Tony Lakatos – szaxofon

A magyar származású, Németországban élő szaxofonos, Tony Lakatos kétségtelenül Európa legkiemelkedőbb művészei közé tartozik. A Bartók Konzervatórium elvégzése óta hatalmas karriert futott be, eddig majdnem 400 lemezen közreműködött, és olyan méltóságokkal játszott együtt, mint Al Foster, Joanne Brackeen, Jasper van’t Hof, Terri Lynne Carrington, Anthony Jackson vagy Kirk Lightsey. Saját albumaival sorra nyerte a legrangosabb díjakat. Bejárta Európát és koncertezik a Föld minden táján, és mesterkurzusokat tart a világ legprominensebb egyetemein.

Válik László – stúdiótechnika, színpadi hangtechnika

Válik László a Lamantin Jazz Fesztivál hangtechnikusa a kezdetek óta. Nem csak kitűnő füllel rendelkező hangtechnikus, hanem kiemelkedő hangmérnök is, akivel a zenész szakma legnagyobbjai előszerettettel dolgoznak. Hatalmas tudással és tapasztalattal rendelkezik így nem csak a színpadi hangtechika, hanem a stúdiótechnika területén is.

———————————————————————–

Csuhaj-Barna Tibor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, jazz-bőgő és módszertan tanára, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-bőgő és basszusgitár tanára. Több mint 30 éve élvonalbeli zenekarok zenésze (Brass Age, Binder Károly Trio, Regős Quartet). Jelenleg az Varga Gábor Trio, az Equinox, a Voice and Bass, Vörös Niki Quintet és a Lakatos Ágnes Special Zone formáció bőgőse, zeneszerzője.

Elek Ist­ván a Liszt Fe­renc Ze­ne­mű­vé­sze­ti Fő­is­ko­la klasszi­kus kla­ri­nét sza­ká­nak el­vég­zé­se után sze­rez­te meg má­so­dik dip­lo­má­ját jazz-sza­xo­fon sza­kon. A Fusio Group, a Be­se­nyő Brass Band, il­let­ve a Tea ze­ne­kar tag­ja­ként Emerton-díj­ban ré­sze­sült. Je­len­leg a Liszt Fe­renc Zenemű­vé­sze­ti Egye­tem jazz tan­sza­ká­nak sza­xo­fon ­ta­ná­ra. To­váb­bi ze­ne­kar­ok és elő­adók: Coolactive, Charlie Jazz Band, East Side Jazz Company.

Friedrich Károly a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt docense, jazzharsona, jazztörténet és hangszerelés tanára, aki jelenleg is tanít nyugdíjas óraadóként. 2006-ban megkapta a Szabó Gábor- életműdíjat, az egyetlen hazai szakmai díjat a jazz műfajban. Saját együttesei mellett tagja volt a legendás Syrius zenekarnak, és alapító társvezetője volt a Budapest Big Bandnek. Hangszerelés és jazztörténet tankönyvek szerzője.

Gyárfás István jazz-gitáros, tanár, zeneszerző. Saját triója mellett gyakran hallható a Gyárfás-Premecz Organ Trio, a Gyafi and Friends és a Szalóky Classic Jazz Sundays nevű formációkkal, valamint a hazai jazz élet kiemelkedő alakjaival. Az elmúlt években olyan amerikai sztárokkal játszott együtt, mint George Duke, Peter Erskine, Benny Green, Scott Hamilton, Gregory Hutchinson, Reggie Johnson, Herbie Mann, Joe Murányi, Ken Peplowsky, Chris Potter, Ed Thigpen, Alvin Queen, Warren Vaché és Jimmy Woode. Gyafi az egyik legnépszerűbb gitáros a jelentősebb hazai jazz szaklapok (jazzma.hu és a magyarjazz.hu) olvasói, kritikusi, muzsikusi és szervezői szavazólistái alapján. Munkásságáért 2016-ban a legrangosabb szakmai életműdíjjal, a Szabó Gábor-díjjal, 2021-ben pedig kiemelkedő előadóművészi és zenepedagógusi tevékenységéért Budapestért díjjal tüntették ki.

Hajdu Klára a hazai jazz élet kiemelkedő énekes-dalszerzője és énektanára. Az utóbbi 17 évben tanított a Tóth Aladár Zeneiskolában, a Vienna Konservatoriumban, a Rajkó Talentumban, a TV2 tehetséggondozó műsoraiban és a Premier Művészeti Szakgimnáziumban. Fellépett már Európa és USA számos nagyvárosának klubjaiban és fesztiváljain. Majdnem egy évtizedig énekelt a Balázs Elemér Grouppal, saját quartetje pedig idén a Nemzetközi Jazznapon a Müpa színpadán ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját. Eddig négy lemezük jelent meg, melyek közül kettőt Fonogram Magyar Zenei Díjra jelölt a szakma.

Jeszenszky György autodidakta módon kezdett dobolni 12 éves korában. 1987-ben végzett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz tanszakán. A 90′-es években Baló István, Gadó Gábor, Regős István, Binder Károly és Gyárfás István zenekaraiban játszott. Napjainkban a Juhász Gábor Trio, Premecz-Gyárfás Organ Trio, Vörös Niki Quartet, Equinox, Kelemen Angelika Quartet, Varga Gábor Trio és a Jazz Consort zenekarokban játszik. A LFZE és a Teleki-Wattay Művészeti Iskola tanára.

Juhász Gábor Gramofon- és Artisjus-díjas, Jónás Tamással Aegon-társdíjas jazzgitáros és zeneszerző. 1990 óta tanít, jelenleg a Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola jazz gitár szakán. Több nemzetközi hírű zenésszel játszott már együtt, akik közül Archie Shepp, Palle Mikkelborg, Erik Truffaz, Randy Brecker, Charlie Mariano, Ian Ballamy, Lars Danielsson, Stephen James, Bebo Baldan, Federico Sanesi, Theo Jörgensman mindenképp említést érdemel. Saját zenekara, a Juhász Gábor Trio mellett számos más formáció tagja. A trio 2023-ban megjelent új Planets című albumán Karosi Júlia és Tony Lakatos is közreműködik.

Lakatos Ágnes Artisjus-díjas művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz tanszakának vezetője, jazz-ének tanára. Zenekarai: East Side Jazz Company, Voice and Bass, Lakatos Ágnes Standard Zone, Lakatos Ágnes Special Zone és Lakatos Ágnes – Oláh Kálmán Concept. Lemeze jelent meg a Corridor Fagott Quartettel és a Jazz Voices kórussal is, ez utóbbinak több mint tíz évig volt vezetője.

Márkus Tibor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének nyugalmazott adjunktusa, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára. 8 éven keresztül volt a Magyar Jazz Szövetség elnöke. 2003 óta a Lamantin, 2007-től a sepsiszentgyörgyi Improvizációs Tábor művészeti vezetője. Zenekarával, az Equinox-al hat albumot készített, ezenkívül négy szerzői CD-je és egy DVD-je jelent meg. „A jazz elmélete” című három kötetes szakkönyv írója. Művészi, közéleti és pedagógiai tevékenységéért 2010-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt állami kitüntetésben, 2011-ben Artisjus-díjban, 2015-ben Erkel Ferenc-díjban, 2017-ben Gonda János-díjban részesült. 2021-ben a szombathelyi Broadway Café járdájában a nevével ellátott acél csillagot helyeztek el a város neves szülötteinek (Törőcsik Mari, Jordán Tamás, Benkő László, Charlie) csillagai közé.

Nesztor Iván a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott tanára, a „Postás” Erkel Ferenc Alapfokú Jazz-Zeneművészeti Szakközépiskola alapító tagja. Több nívós zenekarban is játszik, emellett pedig népzenegyűjtéssel foglalkozik. Saját gyűjtéseiből már több kiadvány is megjelent Ritmusjáték és jazzdobolás címmel pedig négykötetes dobiskolája jelent meg. Négy éven keresztül improvizatív, pedagógiával, jazzzel és free zenével foglalkozó zenei tábort vezetett Szombathelyen, Nyitott Műhely címen. 2023-ban jelent meg Lehőcz Alexandrával közösen írott kétkötetes népzenei tanulmánya Czopán György népzenei világa címmel.

Spányi Emil idestova 29 éve idegenben – 20 evig Parizsban, jelenleg Svajcban – élő magyar jazz-zongorista. Nem csak koncertező zenészként ismert Európa-szerte, hanem a párizsi és a lausanne-i konzervatórium tanáraként is. Olyan hírességeknek hangszerel, mint Sting, Al Jarreau, Randy Brecker stb. Saját zenekaraival és jó néhány európai és amerikai jazz-híresség partnereként is koncertezik szerte a világban. Eddigi társai: Ray Brown, Ed Thigpen, Clark Terry, Philip Catherine, Nils-Henning Oersted Pedersen, Randy Brecker, Dave Sanborn, Manfred Josel stb.

Tóth Viktor többszörösen az Év Jazz Zenésze díjjal kitüntetett szaxofonművész, zeneszerző. „Tóth Viktor a magyar jazzélet egyik legsokoldalúbb figurája. Zenei személyisége ugyanolyan hatással képes megnyilvánulni virtuóz postbop-fenegyerekként (a Tóth Viktor Tercett-ben), mint a lélekhez szóló, spirituális muzsika különleges tolmácsaként (az Arura Trióban)”– írja róla a sajtó. Idén jelent meg nyolcadik lemeze Have no fear címmel, lemezei közül több Év Jazz Lemeze díjat kapott. Koncertjeivel, előadásaival, workshopjaival járja a világot Indiától az Egyesült Államokig. A szaxofonos saját magát mégis egy úton járó, kereső embernek tartja, zenei törekvéseiben az egyetemes harmóniával vágyik egységre. Olyan nagyságokkal játszott együtt, mint Hamid Drake (dob), Henry Franklin (bass), William Parker (bass), Leena Conquest (ének), John Betsch (dob) Piotr Wojtasik (trombita), James Carter (sax) közös koncertjeiket a zenész mint a tanulás, önfejlesztés nagyszerű alkalmait látja.